Július 30. péntek

Délutános műszak.  A múltkor, Markelfingen felett láttam ugye azt a táblát, amin a kilátás van. Emlékszem, ott tudtam meg, hogy amikor Singenbe mentünk, azért volt a Hohentwiel kiírva, mert ott van egy baromi hegy. Hegnau vidéke tele van szórva ilyen vulkáni kúpokkal, amiknek a tetején egy-egy vár csücsül. na és Hohontwiel a legnagyobb. Németország egyik legnagyobb várromja. na, akkor ma ez lesz az úti cél. De nem bicajjal, mert azért az időjárás nem volt a legkegyesebb, mára sem ígért sokat, de talán…

Persze kocsival. Előtte betápláltam az agyamba az útitervet. Nem is volt nagy dugó, csak az építkezéseknél voltak kisebb fennakadások. Majdnem egyből megtaláltam, ahová menni akartam. Nem igazán volt kiírva, hogy merre is. De aztán volt egy tábla és láttam, hogy feljebb is van parkoló. Mivel csak egy délelőttöm volt, ezért nem volt túl sok időm: irány a fenti parkoló. Szuper. Megint majdnem első voltam. Ott egy emberkét megkérdeztem, hogy merre meddig. A hosszabb utat választottam, az is csak fél óra… Ott fent is gazdaságok vannak, hatalmas birkatenyészet. Csináltam erről is pár fotót, okulásul. Itt is rendezett kaszálók és gyümölcsösök mellett ment az út, csodás kilátással. Fent aztán ért a meglepetés, lent kellett volna jegyet venni. És az eső is elkezdett esni. Szuper. Szerencsére, annyira azért nem voltam korán, 5 perc múlva nyitott a hölgy, megvettem a jegyem  az eső ellenére, és elindultam felfelé. nem szakadt az eső, de olyan kellemetlen volt, mert éppen annyira esett, hogy úgy érezzem, még nyugodtan mehetek, semmi baj, aztán már csak azt veszed észre, hogy tiszta víz vagy L. A fenti templomtornyot is megmásztam, de csak eső, eső, eső…
Szerencsére láttam, hogy csak percek kérdése, és újra kisüt  a nap. És valóban. Kívül-belül bebarangoltam a várat, megint vagy száz képet készítve… míg eljött a búcsú ideje, el kellett indulnom vissza. Megint egy élményekkel teli nap! Egyre értem vissza, gyors ebéd, átöltözés… még egy 15 perces hunyás is belefért J.  Aztán munka.

Munka után persze leültünk egy kicsit. Inge nem küld fel előbb, mint Inez. Én is leültem e többiekkel sörözni. Nem is tudom, mikor ittam utoljára… talán tavaly. De most Hefeweizent ittam, az utolsó cseppeket, mert pont kifogyott. És elkunyiztam Martintól. Aztán még egy fél korsóval a Kristallból (Erdinger). Péterék kitalálták, hogy rendelnek pizzát és játszunk is. volt 15 percem átöltözni, lezuhanyozni… Pont megérkezett a pizza is. Martinnál ültünk le, középre a pizza: jó hatalmas volt, vagy 12 szelet, téglalap alakú… aztán Kinevet a végén-t játszottunk. Klassz volt. Denisnek nagyon tetszett. Itt is kaptam sört, de csak a felét tudtam meginni. És nyertem! Végre! A gyerekeim úgysem hagynak sose nyerni. Igaz, szoros küzdelem volt, mert Péter is csak lépésekre volt a győzelemtől. Martin meg feladta. Aztán alvás… és eltelt ez a nap is J