Napló6

Az első szabadnapom. Radolfzellben vettem térképet tegnap és elhatároztam, hogy mindenképpen felkeresem azokat a helyeket, ahol Apával voltunk Ilyen a Marienschlucht. Nagyon megörültem, amikor megtaláltam egy térképen. reggel igyekeztem nem túl korán kelni, 8kor mentem le reggelizni. Ettem és csomagoltam is az útra. A terv  a következő: bicajjal Langenraid és onnan tovább a Marienschlucht bejáratához. A bicajt ott hagyom, lemegyek és kicsit körbe jövök vissza. na így is tettem. Én, ellustult pest, aki hozzászokott, hogy a bicikliút mindig teljesen sima, már megint az első párszáz méter után ütöttem a fejemet, hogy miként lehet ekkora marhaságot, mikor kocsival már ott is lennék. A tüdőmet majd’ kiköptem. Annyira lihegtem, hogy arra gondoltam, ezt a zihálást mindenki hallja itt a félszigeten. Na, mindegy, leszálltam aztán toltam a bicajt. Aztán vissza, aztán megint le… és nem tudtam eldönteni, hogyan legyek: mert kicsit hideg volt, főleg amikor a menetszél is bejátszott, aztán meg meleg volt, ahol nem az erdőben mentem…aztán végül levettem és a derekamra kötöttem. A hátizsákot meg a csomagtartóra…Jól megizzasztott az út. Aztán gondoltam én mindenre, hogy csak a következő mozdulatra figyelj…de nehéz volt. Végül Langenrainba betoltam a bicajt. Ott megnéztem a templomot, úgy mentem tovább. Marienschlucht felé nagyon tetszett, mert lejtőn mentem. nem győztem fékezni a bicajt. Lassan elkopnak a fékjeim J. Könnyen odataláltam a parkolóba. Nagyon korán ott voltam,  csak egy autó volt ott, bicaj egysem…hová tegyem a bicajt? Mihez kössem? Sehol egy oszlop…csak fák…végül az eligazítótábla mögé kötöttem, gondoltam, ott védve lesz esőtől-naptól, talán a tolvajoktól is. Irány lefelé.

Nagyon izgalmas és szép út lefelé. És a végén egész izgalmas, amikor a folyó a lábaink alatt folyik. Mintha bármelyik percben elkaphatna…2005ben elvitte két hatalmas vihar. 2008ban tették újra járhatóvá az utat.

Lent aztán kicsit elmentem dél felé a Burghofig, ott fel (kb 2,5 km). Sajnos zárva volt, így tovább mentem immár visszafelé. Hirtelen elfogyott az út, lent voltam egy vízmosás alján és tudtam, hogy fent megy egy út, arra kelene csatlakoznom. Nosza, irány fel a hegyoldalon.

 Felriasztottam egy mókust és valami vadállat nyomában mentem fel a sáros, csúszós meredek oldalban kidőlt fákba kapaszkodva…na, amit ott gondoltam magamban magamról… de tényleg ott volt az út. Irány észak… ezután nem volt már izgalom, csak szép erdő. Mígdél felé lenn mentem egész a parton, itt egészen fenn. nem volt messze az út vizszintesen, de függőlegesen annál inkább. A lenti magas fák teteje felett voltam…

Nagyon szép, nagyon fárasztó út volt. Szerencsére nem kellett vissza is mennem a Marienschlucht lépcsőin…láttam, hogy jó darabon a napsütés telibekapta…ott aztán lehetett izzadni. Bicaj megvolt, parkoló megtelt, rengeteg bicaj volt amikor visszaértem.

Elhatároztam, hogy visszafelé egy kcsit más irányba megyek: Kaltbrunn felé.Jó választás volt, mert majdnem végig lejettt az út. Kaltbrunn igen szép, még visszamgyek, de már nem volt erőm fényképezni, csak mentem és mentem…nagyon örültem amikor visszértem. kb fél egykor értem vissza (reggel meg fél 9 könyékén indultam el). Lezuhanyoztam, ma a Halleban ettem, mert itt elől ruhetag volt, azaz teljesen bezárt az étterem és a panzió. Nagyon kedvesek voltak, Mostam is. egykor betettem, aztán ettem aludtam… háromkor meghallgattam a madárbemutatót: majdnem lemaradtam, de hallottam amikor elkezdte és akkor gyorsan lementem. Vicces volt, majdnem minden viccet értettem. Szépen beszélt, nem valami ronda tájszólásban. Aztán ittam egy jegeskávét megint csak a Halleban. majd beüzemeltem az internetet. na, itt jól megijedtem, hogy mégse megy. Berohantam Radolfzellbe, de nem akart segíteni a srác, mert már zárni akart. Hát jó, csalódottan jöttem el. Nézni akartam cipőt, de aztán erről is lemondtam, ki kell birnom az első fizetésig, mert nem akarok előleget kérni Martinától és nemsokára tankolnom is kellene…

De amikor itt újra bekapcsoltam, már ment is!!! Tudtam beszélni a családdal. Igaz nagyon vacak volt, mert tőlük nem jött rendesen a hang és a kép is inkább állókép volt. De milyen csoda már, hogy láthatom őket úgy, hogy nem is vagyunk igazából összekötve, csak a hullámok…aztán Olivér is bejelentkezett, neki meg nem volt jó a mikrofonja…ő hallott engem de én nem őt…vicces volt, hogy ő ír, én meg dumálok bele a nagyvilágba…J

Nagyon elfáradtam, korán (10kor) le is feküdtem…éjfélkor arra keltem először, hogy valaki/kik zuhanyoznak. Kettőkor meg a szunyogokkal hadakoztam…alig bírtam reggel felkelni…de ez már egy másik történet…