talán csupa nagy betűvel kellett volna írnom. Az első nagy utam...éjfélkor indultam ,ha a tankolástól számítom:) Budapest, Pesterzsébet, Shell kút...még sose voltak ennyire...nagyot csalódtam. Eddig mindig teljesen segítőkészek voltak, rögtön jöttek, segítette...most meg semmi...nagyon gáz volt...és talán mégis mese a Skodák turatankja...azt kértem, most ne kattanásig tegye a kocsit, de sokkal tovább...ő erről nem tud, de kb még egy, másfél litert tudott rátölteni...tényleg ennyire kezdő volt? Máskor meg azt mondták, hogy ha kiakasztanak valamit, akkor aztánmég belemegy vagy 5-8 liter, vagy ki tudja mennyi...na mindegy. Elindultam. Nem tudtam megállni, mégegyszer végigmenni az Erzsébethídon, megcsodálni Budapestet. csodaszép volt...
Aztán a sztráda...soha többet éjszaka...mert ugyan szeretek este menni, de elfelejtettem, hogy a sztáda nincs kivilágítva! Alig láttam...

Soha többé éjszakai vezetést, csak ha muszáj. Mert ugye az ember lánya azt hiszi, hogy éjszaka tud és szert vezetni.. na, ja, a városban, ahol minden ki van világítva! De az autópálya sötét… mint az éjszaka… ez elég hülye vicc volt, de ez az igazság. Nagyon fárasztó és kicsit unalmas…de még valamennyire friss voltam ezért nem volt fárasztó.

Bécs nagy meglepetés volt. Nem tudom, mikor mentem utoljára arra autóval, de egészen másra emlékszem. Most az OMV kivilágított komplexuma után már semmit nem láttam Bécsből. Végig lenn mentünk a föld alatt. Mire feljöttünk, elhagytuk Bécset. Utána úgy éreztem, ideje megállni: 3 óra, kb 300 km…ott van az a nagy Haltestelle a Bécsi erdőnél: Allende, ha jól emlékszem…első energiaital.

És mehetünk tovább. Linz nagyon nehezen akart eljönni. Már St Pöltennél látszottak a villámok, Linznél aztán zuhogott is. Csúnya idő volt. De az is elmúlt. Aztán elkezdett kivilágosodni. Gyönyörű volt.

És akkor megláttam az első nagy hegyeket…az Alpok…és elkezdetem bőgni, de mint a záporeső, hullottak a könnyeim. Nem bírtam abbahagyni. Nem gondoltam volna, hogy 19 év után újra jöhetek erre, saját kocsival, dolgozni, és oda, ahol apa is volt, agyönyörű Bodenseehez…még mindig alig hiszem el…
Hát ezért bőgtem.

Itt megint nagyon fáradt volta, és tankolnom kellett. Nem nagyon, de nem akartam kixsámolni, mert nem tudtam, mennyit fogyasztott Fábi: 562 km-t mutatott. 33litert tudtam tankolniJ  kb 5,5 és 5,9 között fogyasztott. Klassz. A Mondseenél kb fél6kor voltam, onnan akartam az első sms-t küldeni, nem sikerült, és nem tudtam senkitől segítséget kérni. Végül feláldoztam egy kéteuros és felhívtam anyát, hogy ne izguljanak, csak nem tudom a roamingot bekapcsolni, csak kikapcsolniJ Kerestem akkkor egy helyet, ahol alhatok, Salzburgnál aludtam fél órát, nem tudtam többet. Ez ponta határnál volt, amit csak utólag vettemészre..:) És akkor Isten hozott engen Bajorországban! Nagyon megható volt újra látni mindent. Bár nem emlékeztem mindenre.

München: szinte semmi sem rémlett. Jó kis dugóba kerültem: féltízkor voltam ott, és jóval 10 utánkeverdtem ki. De legalább nem tévedtem el. Itt Már inkább a németnyelvű adókat hallgattam, hogy szokjam a német nyelvi környezetet. És a jó idő sem volt sehol: csöpögött, hideg volt, ekkor már túl voltam még kettő energiaitalon. Nagyon fáradt voltam, de nem tudtam aludni és itt már nem voltak olyan nagy megállók az út mellett, csak kicsi parkolók egy wcvel,ahol nem szívesen aludtam volna. Így csak mentem és mentem…

Most kicsit begyorsítok, met jó hosszú lesz. Szóval, nagyon fáradtan róttam már a kilométereket, alig vártam, hogy ott legyek. Többek között ezért sem álltam meg. Már ekkor a 11dik órában voltam, és kezdtem tompolni. Sikeresen vettem az első akadályt: sikerült Lindau előtt lemenni Friedrichshafen felé. Aztán ott ngayon rossz lett: rengetegen voltak az úton, sok volt a korlátozás. Nem mintha túl tudtam volna lépni, hiszen ismeretlen helyen az ember nem robog 90nel-legalábbis én nem. Mindegy, ahol tudtak, megelőzetek. Azttán Meersburgban próbáltam Moncsi leírása alapján megtalálni őket, de persze hogy nem sikerült. Nem estem kétségbe, megkérdeztem egy embert (biciklikölcsönző), hogy merrre, mert már ott voltam egész közel. Végül sikerült, beparkolhattam Moncsi mellé…12 óra vezetés után megérkeztem. Kaptam egy kávét, átadtam a csomagokat, megismertem Antjét…aztán kicsit leültem, beszélgettünk…végül elfogadtam egy levest, hogy mégse üres gyomorral legyek…finom, bár baromi sós volt. Itt is kicsit elsírtam magam a meghatottságtól. Nagyon fura volt újra itt lenni…

Egy óra pihenés után utamra indultam, az utolsó etapot is magam mögött hagyni. Moni tanácsa szerint inkább körbementem, nem komppal mentem, mert szerinte csak fél óra. Hát nekem egy órába tellett, mert betartottam az összes korlátozást…és háromszor rossz irányba menetem, mert mire észrevettem a letérőt, már túl is mentem…

Ezzel a 30as övezettel az agyamra mennek. Az összes kisvárosban 30cal lehet gurulni. Valahol meegértem őket, de akkor is…nagyon nehéz betartani. Én meg nem akarok büntit fizetni.

Fura, hogy itt még van eper és most érik a cseresznye! nagyon szépek a gyümölcsök itt…még nem vettem, de láttam.

Végre megláttam a házat. Egyből felismertem. leparkoltam, bementem, jobban mondva majdhogy betámolyogtam… a recepción senki, megyek hátra…Ott ült Martina, akit akkor még nem ismertem. Udvariasan, németül bemutatkoztam, megkérdeztem…volt nagy öröm, mikor megtudta, hogy engem várt. Csodálkozott, hogy ilyen korán, mert csak estére vártak…Megmutatta a szobám, én utolsó erőmmel még felcuccoltam, aztán kipakoltam, zuhany…és elzuhantam az ágyon. De annyira fáradt voltam, hogy nem tudtam sokat aludni. Egy óra múlva már lementem, megismerkedtem Petrával, bementem az állatkertbe sétálni. Na ott, 6 küröl már el tudtam volna aludni. De akkor bementem Martinával, megbeszéltük a legszükségesebbeket (reggel 8kor kezdek, 7 körül lejöhetek reggelizni), kaptam vacsorát, aztán felmentem és elaludtam. Mélyen…nagyon mélyen.