Július 31.

Szombat. És a hónap utolsó napja. Ma is délutános vagyok. Viszont gyönyörű az idő. Mégis bevállalom a reichenaui túrát. Bicajjal le Allensbach, aztán a szigetre is alulról kerülve, ott megnézni, amit csak lehet, aztán vissza hajóval Allensbachba. Ebédre meg vissza a Wildparkba, hogy kettőkor fel tudjam venni a munkát. Negyed 10 volt, amikor elindultam. Gyönyörű napsütés, de még egészen csípős volt a levegő. Kaltbrunn felé mentem, de előbb letértem, hogy a bicaj úton menjek. Aztán menet közben egyre melegebb lett és le kellett állnom kicsit nekivetkezni. Jó messzi volt a töltés, amin át lehet menni a szigetre. De aztán megérkeztem. Valódi kis paradicsom. Turizmusból, de leginkább a zöldségeiből él a sziget közössége. Gyönyörű parcellák, hatalmas melegházak, rendezett, gondozott minden. Mindenhol serény embereket láttam… Aztán persze a kötelező templomok, apátságok megtekintése… a sziget végéig elmentem, onnan igyekeztem vissza, mert már elmúlt 11 és nekem ugye még vissza a szárazföldre, aztán fel Bodanrück közepébe… és nem tudtam a menetrendet! Nagy szerencsém volt, mondaná, ami hisz a szerencsében… engem az égiek óvtak: 15 percet kellett csak várnom a hajóra, akkor indult Allensbachból. 2.50+01.50 euro. Ennyibe került a jegy, de megérte, mert nem bírtam volna a visszautat is. Aztán megint egy olyan élmény, ami az én „borravalóm” volt erre a napra: megláttam az Alpok hegyeit. Igaz ezek még nem a legnagyobbak, de nekem akkor is… apuval nem láttam őket, de most… majd elsírtam magam. Aztán elindultam vissza a Wildparkba, de csak vissza- vissza nézegettem. Hirtelen ötlettől vezérelve aztán a vissza útról tettem egy kis kitérőt jobbra fel: és igen, ott volt egy csodás kilátóhely. És megint láttam a hegyeket! Itt készítette magamról is képet az időzítő segítségével J Összességében egész jó nap volt.

 Kivéve, hogy a frászt hoztam magamra. Mivel kicsit utólag írom ezt a részt, ezért fura lesz… kasszázhattam, nem valami hosszan, de akkor is. Felhoztam a tárcát: hiányzott egy csomó pénz! Vagy 50 euró… basszus!
Másnapra rájöttem: kétszer zártam le a kasszámat! És az első adagot így kétszer fizettem be Martinának: 40.90 eurót. Na amikor visszakaptam másnap reggel, akkor aztán megnyugodtam… és akkor is volt vagy 5 euró borravalóm. De kasszázni, azt nem engedett Inge. Nem értettem Martinát, mert Inge meg is kérdezte. De én maradtam bent a pultban. Úgy látszik, igazából egy ilyen segítő kell és nem pincér. na, mindegy, nem ebből fogok asszem meggazdagodni. De ha ebből tudom fedezni a költségeimet itt kint, és majdnem az egész pénzt hazavinni: na, akkor rendben vagyok! Akkor pont jó…J